2010. január 4., hétfő

A fogszabályozás és fogszabályozók...

A fogszabályozás talán az egyik olyan eljárárs, ami szinte elengedhetetlen mind a fiatalok számára, akik rászorulnak. Én magamnak is volt fogszabályozóm másfél évig, de meg kell mondanom, hogy egy remek dolog. A fogszabályozás előtt meglehetősen csorbák voltak a fogaim és sokszor emiatt nem is mertem mosolyogni, vagy rendesen beszélgetni. Mindez a fogszabályozó után teljesen megváltozott. A fogszabályozónak köszönhetően teljesen szép lett a fogsorom, mind alul és mind felül is. Sajnos a fogaszbályozó feltétele, felhelyeztetése előtt gyakran húzatni kell a felső, vagy alsó 4es fogakat, hogy legyen hely hátrébb húzatni a többit. A fogaszbályozó lehet fém, vagy porcelán. Ezen utóbbit a láthatatlan fogszabályozónak is nevezik a fogorvosok, hiszen valójában szinte nem is lehet észrevenni. Ennek a fogszabályozó típusnak azonban jóval magasabb az ára, mint a hagyományosnak. A fogszabályozó konkrétan 3 részből áll. Egy maga a fogra ragasztandó kis tappancsok, melyekre rákerül egy azon őket áthídaló drót, ami egysorba rendezi őket. A fogszabályozás során körülbelül 2-4 hetente húznak a dróton. Ez kezdetben természetesen nem kellemes, de idővel meg lehet szokni, akárcsak a fogszabályzó furaságát 3-4 nap alatt. A fogszabályozás előtt mindig fontos és kifejezetten szükséges is a fogakról röngten felvételt készítetni és rendbe tetetni őket, hiszen a fogszabályozó viselésekor utólag ez már nagyon körülményes dolog. Én magam úgy tudom, hogy fogszabályozót hordani minél fiatalabb korban érdemes elkezdeni hordani, természetesen azért legalább 8 évnél idősebben, hiszen ekkor ég nagyon könnyen rendezhetők a fogak. A tejfogaktól nem kell félni, hiszen eddigre már mindenkinek csontfoga van csak a legtöbb esetben. A fogszabályozók viselésének az ideje eltérő lehet. Ez első sorban attól függ, hogy mennyire voltak rendezetlenek a fogaink. Vannak akiknek csupán fél évig kell viselniük, de van olyan eset is, hogy kellő a 2-3 év viselése a fogszabályozónak. A fogszabályzást mindig természetesen a külön erre a dologra szakosodott fogorvos végzi el nagy odafigyeléssel és rutinnal. A fogszabályozás után érdemes még néhány hónapig hordani éjszakai fogszabályozót, ami levehető és nincs felragasztva, de ez nem minden esetben kötelező. A fogszabályozás során arra is rájöttem, hogy az állandó fogszabályozó sokkal hasznosabb, mint a kivehető, vagy más néven éjszakai, hiszen az éjjel nappal a nap minden órájában bent van a szánkban. Végezetül megköszönném, hogy elolvastad a fogszabályozókról szóló blogomat és remélem sok hasznos dolgot találtál benne. Mellesleg az interneten még rengeteg dolognak és információnak után tudsz nézni a külön a fogszabályzásra és fogszabályozókra szakosodott weboldalakon.